Építs KARRIERT körmösként

Translate

Friss topikok

Előkészítés a töltés előtt (francia körmök esetében)

2009.10.14. 17:21 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika

Előkészítés 

 
 
1.    Rövidítés – először lereszelek a köröm hosszából, még akkor is, ha a vendégnek megfelelne az elért hosszúság, a lenőtt rész feléig legalább. Miért? A mindennapok során a köröm végei vannak kitéve a legtöbb kisebb-nagyobb ütődésnek, amik nyomán láthatatlan mikrorepedések indulnak el a körömvégektől kiindulva egyre tovább haladva a minden irányban, ez pedig előbb utóbb töréshez vezet. Tehát a műköröm hosszából mindig reszeljünk valamennyit. Egy 180as erősségű reszelővel alakítsuk ki a köröm formáját. Amikor ez megvan, látni fogjuk, hogy az új, lerövidített szabadszél sokkal vastagabb mint amilyennek lennie kell, ezért óvatosan vékonyítsuk el. Ha szükséges, használhatsz csiszológépet a gyorsabb eredményért. http://akorom.blog.hu/2009/06/09/csiszologepek_hasznalata 
 
2.   Az arányok megtörése - Erősebb mozdulatokkal dolgozhatunk a reszelőnkkel a 2es zónában, miközben elvékonyítjuk az anyagot, különösen azon a részen, ahova az új mosolyvonal fog kerülni (ezen a részen használhatunk gépi reszelőt is, de kizárólag az 1es és a 2es zónában, a körömágyhoz közeli – amúgy is vékony 3mas zónát már csak finomabb kézi reszelővel vékonyítsuk). A meglévő műkörömnek kb. a felét távolítsuk el. Ne többet.
 
 
3.   Összereszelés - Ha nincsenek fellevegősödött részek a körömágynál (amit egyébként maradéktalanul le kell reszelni egy 240-es erősségű reszelővel) akkor a 3mas zónánk a körömágynál amúgy is a műköröm legvékonyabb része - itt nincs sok reszelnivalónk, elég ha egy 240es finomságú reszelővel átfutunk rajta, miközben a természetes köröm felületén is átreszelünk, hogy mattítsuk azt a megfelelő tapadás érdekében.
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Áttetsző romantika

2009.10.10. 14:32 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika trend step by step nekünk tetszik top tipek hogyan díszítsek?

1. Körömágyhosszabbítás készítése.

Használhatsz zselét is, porcelánt is.
A körmök szabadszélét átlátszó körömépítő anyaggal építettük meg nagyon vékonyan.

 

 

 

2. Csillámporok felvitele

A félig megkötött átlátszó körömvégbe különböző szemcseméretű csillámporokat szórok több, rózsaszín és pink árnyalatban.
 

 

3. Gumi díszek beépítése

Tipp: puhítsd fel a gumidíszeket néhány simítással a liquid-es ecseteddel, hogy könnyedén ráfeküdjön az íves körömre.

A kiválasztott díszeket egy kis gombóc átlátszó porcelánba, vagy nyers zselébe elhelyezem tetszés szerint.
Tipp: nedvesítsd be a narancsfapálcádat, hogy könnyen felvehesd rá a vékony gumi lapocskákat.

 

 

 

 

 

 

4. A köröm megépítése

Átlátszó körömépítő anyaggal megépítem a körmöt figyelve az ívekre és a formára, valamint arra, hogy a díszeket megfelelően védjem a kireszeléstől.
 

Formára reszelés és fényzselé után: a beépített gumidíszek


 

 

 

 

 

 

 

 

A díszeket Te is beszerezheted a Köröm Enciklopédia Webáruház-ban (kattints ide a részletekért)

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

A legújabb divat őrület!

2009.10.08. 19:57 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika trend események step by step nekünk tetszik tanuljunk top tipek hogyan díszítsek?

A legújabb divat őrület:

 

Gumi díszek minden alkalomra

(nemcsak gyümölcs formák)
 
Magyarországon először: a tengerentúlról érkezett, igényesen kidolgozott, vékonyra szeletelt gumirudak figurái minden alkalomra meghökkentő, egyedi díszítést biztosítanak.
 
Készíts el egy izgalmas Pókerparty hangulatát, varázsold vendéged körmeire a meghitt Karácsony elemeit, vagy változtasd az uncsi körmöket forróan romantikusra pillangók, szívek, és még sok más divatos figura segítségével:
 
Magyarországon nálunk először kaphatóak a legújabb divatőrület egyedi alakzatai:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

A titok: Előkészítés A-tól Z-ig

2009.10.08. 11:16 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika tanuljunk

Te is tapasztaltad már, hogy a körmök fellevegősödtek vagy leváltak nem sokkal azután, hogy megépítetted őket?

A fellevegősödött körmökkel általában minden kezdő körmös találkozik. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy másik anyaggal próbálkozunk, megveszünk egy még drágábbat, még nagyobb reklámmal rendelkezőt, mert a hiba nem az anyagban van. A titok a körmök megfelelő előkészítésében rejlik.

Nincs szükség félig lereszelt körömlemezre és savas előkészítő anyagokra. Csakúgy, mint a körmök gyors és tökéletes építéséhez, a megfelelő előkészítés elsajátításához is sok gyakorlat szükséges. Egy nem általánosítható szabály szerint ahhoz, hogy tapasztalatot szerezz a műkörmözésben 100, ahhoz, hogy profi műkörmös lehess 1000 szettet kell elkészítened.

Az előkészítés elsődleges célja, hogy eltávolítsuk a körömlemezről a nedvességet és piszkot és megfelelő állapotba hozzuk ahhoz, hogy az általunk készített műköröm biztosan tapadjon rajta és ne váljon le egykönnyen. A legtöbb fellevegősödési, illetve baktérium okozta irritációs probléma egyértelműen visszavezethető az elégtelen előkészítésre. Ha már tapasztaltad ezeket a problémákat, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem készítetted rendesen elő a körmöket, csak azt, hogy nem végeztél elég átfogó és részletes munkát, amit az adott köröm igényelt volna. Ebben a cikkben leírom azokat a lépéseket, amiket én végzek, így biztosítva a vendégeimnek, hogy a köröm ott maradjon, ahova építettem.

Előkészülés az előkészítéshez
 

Az első lépésem mindig egy alapos, szappanos kézmosás. A kézmosás az egyik leghatásosabb technikai módja a fertőtlenítésnek. Ahhoz, hogy a fertőtlenítés teljes legyen, következő lépésként jöhet a vendég kezére a bőrfertőtlenítő (és a sajátomra is spriccelek belőle). Én nagyon hatásos, több funkciót ellátó kórházi bőrfertőtlenítőt használok ehhez – csak bespriccelem vele a fertőtlenítendő területet és megvárom a hatóidejét (az enyémnek 30 másodperc) és a vendégem kezei-körmei máris tökéletesen tiszták.
 

A szabadszél formázása
 

Ezután lereszelem a köröm végét és párhuzamosra reszelem az oldalvonalait egy 180as kézi reszelővel. Mielőtt megkérdeznéd, hogy a szélektől a közepe felé mozgatom a reszelőt: Nem. A gyengéd mozdulatok (ne nyomjuk rá a reszelőt a szabadszélre) és a megfelelő erősségű (150-180as – nem fém reszelő) használata mellett a körömlemez nem fog szétválni vagy berepedezni. Ha sablonra építek, meggyőződöm róla, hogy a szabadszél sarkait nem kerekítettem le.
 


Körömbőr eltávolítása

 

A következő lépés a körömbőr eltávolítása. Egy dolgot előre leszögeznék: a körömbőr egy nem élő bőrrész, amennyiben levágjuk, annak semmi esetre sem szabad véreznie, nem ejthetünk rajta sebet, hiszen az azt jelenti, hogy az élő szövetet sértettük meg. Szerintem nem tanácsos csiszológéppel megszabadulni ettől a kis bőrsávtól, mert óhatatlanul is megsérthetjük a frézerrel a körömlemezt, ez pedig súlyos fertőzéseket okozhat. Egy erre megfelelő eszközzel a körömbőrt vissza kell tolni, a körömlemezre tapadt bőrrészeket maradéktalanul felkaparni – nemcsak a körömholdacska területein, hanem az oldalvonalak mellett is! Ennek a lépésnek az elmulasztása könnyen fellevegősödést okozhat. Ha körömbőr eltávolító folyadékot alkalmazunk, akkor kizárólag professzionális terméket alkalmazzunk és ne felejtsük el utána alaposan megtisztítani a körömlemezt a vegyszer maradványaitól egy szappanos-vizes szivacslapkával áttörölgetve a területet.

 

Mattítás
 

Ezután következik a természetes köröm fényének eltávolítása. Ez a fény nem más, mint egy olajos védőréteg, aminek az eltüntetéséhez elég egy finom kézi reszelő. Dolgozz óvatosan ezen a részen, rengeteg körmös szakembert láttam már eltávolítani a körömlemez több mint 50%át. A körömlemez lesz az alapja a műkörömnek amit építeni fogunk (és a munkád alapja is) – a túlságosan elvékonyított körmök nem tudják biztonságosan megtartani a műkörmöket, az eredmény törések, repedések, elválások javítása. Ezért én egy 180as reszelőt használok, amit a növekedési irányban húzok óvatosan a körömlemezen. Egy mozdulattal a köröm felületét, egyet az egyik, egyet másik oldalnál és egy a körömágynál (arra ügyelek, hogy az oldalaknál vagy a körömágynál egy fél milliméternyi rész se maradjon fényes). Emlékezz rá egy mozdulattal eltávolítod a fényt, két mozdulattal eltávolítod a körömlemez egy-két rétegét,
 


Tisztítás, dehidratálás
 

Az utolsó lépéshez az előkészítési procedúrámban egy fantasztikus és nagyon egyszerű anyagot hívok segítségül: a 96%os alkoholt. Ez az anyag a kulcs ahhoz, hogy elkerüljem a fellevegősödési és fertőzési problémákat – egyszerre fertőtlenít, tisztít és olyan tökéletesen dehidratálja a köröm összes rétegét, mint semmi más. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a patikában kapható 70%os alkohol nem jó erre a célra, mert túl nagy a víztartalma. A tömény alkoholt egy tiszta, körömlakkos üvegbe töltöm (nekem van egy erre a célra vett üres üvegem rövid, kemény ecsetes) és az ecsettel minden egyes körmöt külön külön jól átdörzsölök vele, különösen ügyelve a körömágy körüli részekre a körömholdnál és az oldalaknál egyaránt – legalább 5 másodpercet szánva minden körömre külön külön. Igen, ez bizony plusz 50 másodperc idő, de hidd el nekem, ez az egy perc megtérül amikor a vendég töltetni jön vissza és a körmei nem levegősek, nem törtek le és nem váltak fel. Áttölthetném az alkoholt egy spriccelős tégelybe és csak befújnám vele a körmöket és már készen is lenne, de nem hiszek ebben. Szerintem az alapos tisztításhoz kell egy kis karmunka, hiszen a fogaid sem lesznek tiszták ha csak rákened a fogkrémet, le is kell róla dörzsölni a szennyeződést. A zsírtalanított, előkészített körmök most nagyon furcsán néznek ki: száraznak, fehér színűnek és karcolás-mentesnek kell látszaniuk – ekkor vannak előkészítve. Ha vársz kb. 45 percet, az olajos réteg újraképződik és a köröm fénye újra előtűnik, ismét egészséges és ugyanolyan erős lesz mint volt.

Ha a reszelőnyomok erőteljesen látszanak a körömlemez felületén, akkor sérültek. 

Ennyi. A következő lépés a sablon felhelyezése, vagy primer használata – vagy az első lépés amivel a körömépítést kezded.

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Hoolywood-i szolgáltatások 2.rész

2009.10.05. 16:02 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: problémamegoldások üzletépítő stratégiák top tipek építs karriert

5 elvárás a vendégek részéről

avagy hogyan léphetsz No1 kategóriába

 

  1. Ne építsd a szolgáltatásaidat egy kaptafára. Minden egyes vendégünk más-más személyiség, nyugodtan alakítsd hát egy picit személyre szólóra a programokat.

Például az Anita nem szereti a körömágyápoló olajat a manikűr végén, jegyezd meg, hogy nála mindig kihagyod ezt a lépést. A Dóri pedig azt szereti, ha hófehér a francia körmeinek a vége, a következő töltésnél ne rajta próbáld ki az újonnan beszerzett törtfehér színű zselédet. Az egyik vendégem pedig rajong az extrém körömdíszítésekért, amikor bejelentkezik hozzám, mindig hagyok elég időt a töltése után a legújabb díszeim, mintáim kipróbálásra.

Így minden egyes vendég személyiségéhez tudod alakítani a programodat és neked sem lesz olyan monoton a munka, a vendégek pedig elégedettek lesznek a személyre szabott szolgáltatással.
 


 

  1. Folyamatosan képezd magadat! A legjobb módja annak, hogy a gyorsaságodat s a gyakorlottságodat fejleszd, ha minden lehetőséget ami az utadba kerül megragadsz legyen szó szakmai továbbképzésről, bemutatókról vagy bármilyen gyakorlásról. Így mindig naprakész lehetsz az éppen aktuális trendekről, újításokról is, és alkalom nyílhat a szolgáltatásaid folyamatos bővítésére a legújabb trendnek megfelelően.
     


 

3. Ne „csak” a munkádat végezd! Beszélgess a vendég körmeinek egészségéről és az otthoni ápolás fontosságáról. Adj professzionális tanácsokat az otthoni karbantartáshoz manikűrös és műkörmöt viselő vendégeinknek is. Még jobb ha lehetőséged van termékek ajánlására és eladására is. Csak jó minőségű, professzionális termékeket árusíts – olyat, amiről meggyőződtél, hogy tényleg jól működik.
 


 

4. Végezz minden esetben a tudásod szerinti legjobb munkát. Sose hagyd a figyelmedet átsiklani egy aprócska hibán, valami tökéletlenségen, ami lehetne még jobb is. Igyekezz mindig olyan munkát kiadni a kezedből, amiről tudod, hogy szép, tartós, jó minőségű és tiszta. Ne hozd magad olyan helyzetbe, hogy az idő sürgetése miatt félkészen hagysz egy munkádat vagy úgy fejezed be, hogy tudod, lenne még mit dolgozni rajta. Még ha egy picit hosszabb ideig is dolgozol - a ráfordított idő és munka megtérül, amikor a vendéged a következő látogatásán – legyen az akár hosszú hetek múlva – szép, egészséges körmökkel érkezik, nem pedig egy csupa-javítás-szettel.
 

  1. A férfiak szemével – amennyiben rendszeresen visszajáró férfi vendéged van, semmi esetben se kezeld őket ugyanúgy mint a női vendégeket. A férfiak minden esetben értékelik a mosolygós, kellemes hangulatot, szeretik, ha a munkát gyorsan és pontosan végezzük na és semmiképp sem utasítják vissza a kényeztetést, mint például egy kézmasszázs manikűr után.


 

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Hoolywoodi szolgáltatások

2009.10.03. 10:58 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: üzletépítő stratégiák építs karriert

 

10 mentális tipp

 avagy hogyan változtass a hozzáálláson ahhoz, hogy minden vendéget megtarthass

 

  1. Képzeld magad a vendég helyébe!

  • Gondolj arra, hogy ha Te kérnéd az adott szolgáltatást, miket várnál el a manikűrösödtől és tegyél ennek megfelelően. Ez az első lépés ahhoz, hogy tökéletesítsd a szolgáltatásaidat és a vendégeidet elégedettnek lásd.

    2. Közvélemény kutatás a felszín alatt
  • Figyelj a vendégeidre. Ne a felületes pletykákra és az aktuális sztorikra fordítsd a figyelmedet, hanem koncentrálj a szolgáltatásoddal kapcsolatos reagálásokra. Sokszor egy apró észrevétel sok problémát megoldhat. Általában a legjobb megoldásokra véletlenül akadunk rá és idegesítően egyszerűek.

  1. Csak nyugodtan

  • Ebben a felgyorsult világban, ahol könnyen átbillenhet az egyensúly a vendégek mennyiségbeli kiszolgálásán - ami azt jelenti, hogy egy napra a lehető legtöbb vendéget beírni, „helyet szorítani” mindenkinek – könnyen a szolgáltatás minőségbeli romlásához, úgynevezett futószalag szolgáltatáshoz vezethet. Sokszor nem hagyunk magunknak elegendő időt egy nyugodt étkezésre sem, de még a szolgáltatások elvégzését is minimális időkeretbe szorítjuk. Elég ilyenkor egy plusz kérés a vendégtől vagy egy újrakezdett lakkozás és máris időcsúszásban vagyunk, sietni kezdünk és semmire nem jut elég időnk. Ilyen hangulatban nem jó senkinek dolgozni, ráadásul a stressz, a kapkodás átragad a vendégre is, aki emiatt szintén nem érzi jól magát nálunk. Hogyan kerülheted el, hogy ilyen hangulat uralkodjon el a szolgáltatásaidban?

  • Mindig hagyj annyi időt magadnak az időpontok között, hogy vehess egy mély lélegzetet, és igyál – lehetőleg ásványvizet – a sok por, ami a munkánk során keletkezik nem tesz jót a légutaknak, ha pedig nem iszunk eleget a nap folyamán, az könnyen fejfájáshoz, rossz kedvhez vezethet. Minden szolgáltatás elvégzése után moss kezet és töröld le a port az asztalodról, fertőtlenítsd az eszközeidet.

    Ha állandó sietségben vagy, a vendégeid megérzik ezt a vibráló hangulatot és ők is sietni kezdenek. Sietni el innen tőled, minél hamarabb végezni, nem kérni extra díszítéseket vagy lakkozást, hanem sietni el innen és keresni egy másik szépségszalont, ahol nyugodt a környezet, lehet pihenni és figyelnek rájuk. Minden vendég igényli a rá irányuló figyelmet (sőt, van olyan vendégtípus aki csak és kizárólag azért jár szépségszalonba, hogy beszélhessen, figyeljenek rá és foglalkozzanak vele). Add meg nekik ezt az érzést és hagyj nekik elegendő időt, amit nálad tölthetnek ahhoz, hogy kényelmesen érezhessék magukat, ne pedig úgy, mint akit minél hamarabb az ajtón kívül szeretnél látni. A hűségükkel fogják meghálálni a nyugalmat amit nyújtasz nekik.
     
  1. „Bocsánat” helyett „köszönöm”

  • Ha mégis hibáznál, inkább ne mentegetőzz. A mentegetőző, bocsánatkérő ember tudatlan, ügyetlen benyomását kelti a másikban. Helyette intézd el például egy „köszönöm a türelmedet vagy megértésedet” mondattal és gyorsan haladj tovább a munkádban.
     

  1. Legyél egy elbűvölő vendéglátó

  • Ne úgy nézz a vendégeidre, mint a barátnőidre, de ne is úgy mint a munkaeszközeidre (a négy órás manikűr meg a keddi töltés). Természetes dolog, hogy egyik vendégünk szimpatikusabb a másiknál, de jobb ha ezt semmilyen formában nem éreztetjük velük. Ha megérkeznek mindig köszönjünk és lehetőleg szólítsuk őket a nevükön, próbáljunk meg mindig vidámnak, kellemes társaságnak látszódni, még akkor is, ha rossz kedvünk van. Az emberek ebben az elszigetelt, túlhajszolt világban ki vannak éhezve a kedvességre és egy mosolyra.
     

  1. A szolgáltatás is egy árucikk

  • Ugyanúgy, mint egy neves cég bármilyen kézzel fogható terméke amit megvásárolhatunk, a szolgáltatás is egy árucikk aminek van ára és értéke. Ha valahol befizetünk egy szolgáltatásra és az megfog bennünket, ragaszkodni fogunk hozzá. A legtöbb vendég nem a helyhez, hanem a szolgáltatást végző szakemberhez ragaszkodik és ahhoz, amit ő nyújt a pénzéért.

    Törekedjünk minden esetben ugyanazt a minőséget nyújtani és a lehető legtökéletesebben elvégezni az adott feladatot – mintha minden egyes szolgáltatásunkat egy versenyre készítenénk szigorú bírák kritikáinak kitéve. Jegyezzük meg és próbáljuk meg kijavítani a hibáinkat, így egyre gyorsabban és tökéletesebben fogunk dolgozni és szép lassan profi körmös lehet belőlünk.

    7. Próbálj a vendég pillanatnyi igényeihez igazodni
  • Az, hogy az első percekben feltérképezd vendéged pillanatnyi hangulatát és ehhez igazítsd a szolgáltatás menetét vagy a beszélgetés témáját meglehetősen széleskörű figyelmet és gyakorlatot igényel, de a vendégek visszajelzéseiből látva megtérül ez a figyelem.

    Ha például esküvőre vagy valamilyen konkrét eseményre készítteti a körmét, kérdezd meg, milyen színű ruhát és sminket fog viselni, ehhez igazítsd a körömdíszítés mintáit és színeit. Vagy vedd észre ha a vendégednek épp nincs kedve beszélgetni, mert inkább a saját gondolataiba mélyedne. Ha azt látod a vendégeden, hogy ideges, nem tud vagy nem akar a szoláltatásra koncentrálni, vagy késésben van valahonnan akkor gyorsíts a tempódon, kevesebbet beszélj, inkább a munkádat próbáld kifogástalanul, de a lehető legrövidebb idő alatt, pontosan elvégezni. Ne ilyenkor vendégnek akarj extra kézmasszázzsal vagy egy ajándék körömdíszítéssel kedveskedni neki.

  • Egy másik vendég típuson pedig vedd észre, ha arra vágyik, hogy sokat beszélhessen valakihez, nyugodtan relaxáljon egy aromaterápiás kézmasszázs alatt és nem bánja, ha a szépülése-kényeztetése akár órákat vesz igénybe. Ők értékelik ha figyelsz rájuk, a mozdulataid nyugodtak és nem kapkodsz, nem sietsz, nem vagy késésben és ha még belefér egy plusz extra körömdíszítés is amit a mintáid között látott akkor nagyon hálás és hűséges vendégek lesznek.
     

  1. Beszélgessetek a Te munkádról is

  • Nyugodtan beszélgess a vendégeddel a szakmádról, mesélj neki a megannyi szakmai előadásról és kiállításokról, milyen kiegészítő tanfolyamokat végzel azért, hogy egyre jobb lehess és többet tudhass. Engedd egy picit őket bepillantani a körmözésbe a Te szemeden át nézve és megmagyarázva a dolgokat. Meséld el nekik mi mire való, mikre kell figyelned ahhoz, hogy tökéletes eredmény szülessen. Másképp fognak Rád tekinteni ha látják, mennyi munka van abban, hogy egyre jobbat, többet nyújthass nekik és mennyit dolgozol azon, hogy a végén ők elégedetten távozhassanak.

  1. Legyél rugalmas

  • Légy egy picit megértőbb a vendégeiddel szemben. Egy forgalmi dugó vagy egy elhúzódó tárgyalás miatti pár perc késés miatt még nem kell idegeskedned. Egy hirtelen betegség miatt lemondott szolgáltatást nem kell katasztrófaként felfogni, viszont húzz meg egy határt. Egy elfoglalt üzletasszony hálás, ha nem veted a szemére amiért késik negyed órát a manikűrről és ha Te úgy alakítod a napi programodat, hogy ez nála beleférjen anélkül, hogy elúsznál az idővel, akkor örökre visszajáró vendéged lesz. Húzzunk meg azonban egy egészséges határt, nehogy kihasználják rugalmasságunkat és semmiképp se engedjük, hogy rendszeresen megvárassanak vagy időpontot módosítsanak a vendégek. Még akkor sem, ha a beírófüzeted nincs tele. Hamarosan be fog telni...

     
  1. Az elvárások oda-vissza működnek

  • Ha elvárod, hogy jól bánjanak veled, neked is jól kell bánnod a vendégeiddel. Ne felejtsd el: ha mosolyogsz, visszamosolyognak rád. Ha mindig rendezett, tiszta környezetet biztosítasz a vendégeidnek, ha pontos vagy és lehet rád számítani, ha figyelsz arra amit mondanak, a legtöbb esetben ugyanerre számíthatsz tőlük Te is.
     

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Jégkirálynő

2009.10.02. 19:11 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: trend step by step

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balogh Nikolett, Szlovákia

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Versenykörmöket a szalonban!

2009.09.30. 08:07 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika top tipek

Versenyezni nemcsak azért hasznos dolog, hogy felmérjük a tudásunkat, vagy hogy hírnévre tegyünk szert a szakmánkban. Egy kis odafigyeléssel könnyedén átültethetjük a mindennapi munkánkba az ott szerzett rutint.

Míg egy megmérettetésen elsősorban esztétikai szempontok vezérlik a zsűrit, addig a vendégeink elvárják, hogy a szépségen kívül tartós, stabil, a mindennapokat könnyedén bíró műkörmöket kapjanak.
 
A körmök tartósságát befolyásoló tényezőkről, szempontokról már számos cikkben olvashattunk. Most vesézzük ki az esztétikai tartalmat, vagyis hogyan tehetjük hasznossá a versenyen szerzett tapasztalatainkat a vendégeinken végzett munkánk során, és az egyes elvárások hogyan befolyásolják az elkészült körmök tartósságát az esztétikai megítélésen túl.
 
 
 
 
 
Forma:
 
Párhuzam – Mivel általában kocka körmök készítendőek minden vizsgán és versenyen, ebben az esetben fontos a szabadszél oldalainak tökéletes párhuzamossága, mely a körömágy oldalainak pontos meghosszabbításaként kell folytatódnia. Amennyiben ezt nem teljesítjük, az általunk készített körmök „lapátszerűen” kiszélesednek, vagy ellenkező esetben elkeskenyednek. Ovális vagy hegyes végű körmök készítése esetén ügyeljünk arra, hogy a köröm leghosszabb része pontosan középen legyen, és két oldalról a szélső ívek ugyanabban a szögben találkozzanak össze. Ellenkező esetben ferde, alaktalan körmöket kapunk.
 
Elölnézet (konvex és konkáv ív) – A körmöket tartsuk szemmagasságban, és ellenőrizzük a hajlítást, melynek egyenletesnek és esztétikusnak kell lennie. Nem megfelelő ív eredményezhet túl lapos, vagy majdnem körbe záródó körmöket.
 
Oldalnézet – C ív és oldalsó szélek.
A C ívnek egyenletesnek és enyhén mandula formájúnak kell lennie, vagyis a körömágyhoz közeli részen vékony, a köröm közepe felé enyhén felfelé ívelt, míg a szabadszél végén szintén vékony. Az oldalsó széleknek (a szabadszél oldalnézetből) tökéletes folytatásban kell végződnie a körömágy oldalsó redője által kiadott vonallal. A szalonmunka során elkövetett hibák: ha a körömágy felöli részen túl vastag a köröm, akkor könnyen fellevegősödhet. Ha a köröm közepén nem megfelelő a megerősítés, az törésekhez vezet. A túl vastagra épített szabadszél kényelmetlen és kellemetlen a viselőjének, azon felül, hogy esztétikailag sem szép látvány. A túl vékony anyagfelhordás minden esetben töréshez, anyagelváláshoz vezet.
 
Anyagfelhordás:
Az anyag színének mindenhol egyenletesnek kell lennie. A fehér vég nem lehet foltos, a rózsaszín rész nem elmosódott. Buborékok nem láthatóak az elkészült körömben.
 
Mosolyvonal – A mosolyvonalnak kétoldalról egy-egy tökéletes pontban kell végződnie. Az ívének az előírás szerint megfelelően (szalonmunka során a vendég természetes ívéhez, vagy a kívánságaihoz igazodva), és minden körmön ugyanabban a szögben kell kanyarodnia. Ügyelni kell még a fehér vég és a rózsaszín rész találkozásánál az „árnyékosodás” elkerülésére.
 
Formázás:
Polírozás – Az elkészült körmöknek tükörsimának és csillogónak kell lenniük. A versenyen általában nem használhatunk olajat, a szalonkörmök esetében azonban ez nemcsak hatékony, de hasznos is a körmök tartóssága szempontjából. A felszínen nem látszódhatnak reszelőnyomok, amit úgy lehet elérni, hogy az erősebb reszelőkkel kezdve egyre gyengébb reszelőkkel, bufferekkel, végül három vagy négy oldalú polírozóval alaposan átdolgozzuk a körmöket a formázási szakasz során.
 
Lakkozás
Természetesen a lakk nem érhet a bőrhöz, viszont pontosan fednie kell a körmök teljes egészét. Nem hagyhatunk vékony, lakkozatlan sávot a körömágy oldalsó és hátsó bőrredőivel szegélyezett területeken. Ezt ugyan a szalonmunka során sokszor jó, ha megtesszük, mégis törekedjünk arra, hogy a lehető legkisebb rész maradjon fedetlen. Ügyeljünk rá, hogy a szabadszél „vastagságát” is belakkozzunk (azt a részt, amit szemből látunk a körömből).
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Problémák és megoldáok, amit az ecseted okozhat

2009.09.28. 10:32 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika problémamegoldások top tipek

 

Problémák, amit biztos, hogy az ecseted okoz:
 
1. A felkent porcelán anyagban mély barázdák vannak, a modellezés nehezen kivitelezhető.
 
Oka: az ecset szőreibe belekötött az anyag. Ha akár egyetlen szálon is megtapadt egy kis anyagmaradék, az levegő hatására beleköt, és az így keletkezett kemény darab okozza a mély barázdákat. A modellezés nehéz, hiszen a szőrszálak nem hajlíthatóak megfelelően.
Megoldás: áztasd ki az ecsetből a maradék anyagot. Ez bizonyos esetekben akár percekig is eltarthat, az anyagmennyiségtől függően. Soha ne kapargasd, vagy vágd ki a belekötött anyagot, mert ez az ecset statikus megváltozását, és a szőrszálak idő előtti elvesztését okozza.
 
Megelőzése: használat után mindig mosd ki az ecsetet a fent ismertetett módon, és tárold megfelelően. Modellezés közben gyakran töröld meg a szőrszálakat papírtörlőn, hogy megelőzd az anyag belekötését.
 
 
2. A megépített körmök (porcelán vagy zselé) színei nem tiszták, összefolynak, vagy opálos, piszkos hatást keltenek.
 
Oka: Piszkos ecset. Főleg a különböző színek egyidejű használatakor fordíts nagy figyelmet az ecset folyamatos tisztán tartására.
 
Porcelán esetében a különböző színekhez használj külön folyadékot, esetleg külön ecseteket. Zselés körmök készítésénél a színes vagy fehér zselét alaposan töröld ki az ecsetből a színtelen vagy rózsaszín használata előtt. Alternatív megoldás: használj külön ecsetet a színes- illetve az átlátszó anyag kenéséhez.
 
3. Porszem, szösz, apró szőrszál került a megépített körmökbe.
 
Oka: Piszkos ecset. Ecsetedet minden használat előtt mosd át tiszta liquidben, vagy vegyél fel rá kis adag zselét és törölgesd át papírtörlőn.
Piszkos liquid: a folyadéktartó edényben maradt liquidet ne használd fel még egyszer, és ne öntsd vissza a többihez. Csillámos, fekete és más, élénk színű porokkal való munkánál használj külön liquidet, nehogy az ecses színek, vagy csillámok keveredjenek.
 
4. Vörösség, kiütések a vendég bőrén, a köröm körül.
 
Oka: allergia. A bőrhöz érintett anyag (liquid, porcelán massza, zselé, előkészítő folyadékok, stb…) allergiát okozhat. Soha ne fogdosd az ecset szőreit, ne érintsd vele a vendég- illetve a saját bőrödet.
 
5. Fellevegősödés, vastag anyagperem a bőr közeli részeken.
 
Oka: nem megfelelő modellezési technika. Nem mindegy, milyen szöget zár be az ecseted a körömlemezzel a modellezés közben.
 
Törekedj rá, hogy a bőr közeli részeken vékonyabban dolgozz, így elkerülhető a fellevegősödés, és esztétikailag szebb, könnyebben formázható körmöket fogsz építeni.
 
 
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Nagy Hétvégi Árzuhanás!

2009.09.24. 17:24 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika trend események step by step problémamegoldások nekünk tetszik tanuljunk üzletépítő stratégiák top tipek építs karriert hogyan díszítsek?

Szeptember utolsó hétvégéjén: ÁRZUHANÁS!

2009. szeptember 25. péntek éjféltől 2009 szeptember 28. hétfő nulla óráig hihetetlen akciók közül válogathatsz a Köröm Enciklopédia Webáruházában. http://akorom.bolthely.hu

Dobd fel díszítéseidet, növeld meg bevételeidet akár 30%-kal!

A hétvégi rendeléseddel takaríts meg 20-50%-ot is akár, hétfőn pedig már meg is kaphatod a színes, csillogó, cuki díszítő elemeket.

http://akorom.bolthely.hu
 


 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ne hagyd ki ezt az őrületes hétvégét!
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (5/5)

Hogyan készíts 3D rózsát?

2009.09.23. 09:40 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika step by step hogyan díszítsek?

 

1. LÉPÉS

 

Egy sablon felületére helyezz el egy porcelán gombócot. Nyomkodd el laposra, ovális formájúra.

 

 

2. LÉPÉS

Félig kötött állapotban az ecseteddel óvatosan görgesd össze a porcelán darrabot a sablonon cső alakúra.

 

 

 

 

 

 

3. LÉPÉS

 

Ujjaiddal óvatosan nyomd össze a cső egyik felét, így a másik kissé "kinyílik".

 

 

 

 

4. LÉPÉS

 

Vágd le a felesleges részt, hogy csak a virág "közepe" maradjon.

 

 

 

 

5. LÉPÉS

 

Adj hozzá levelet.

 

 

 

 

6. LÉPÉS

 

Készíts egy másik lapos szirmot a sablonra.

 

 

 

 

7. LÉPÉS

 

Félig kötött állapotban takard a nyers szirmot az előzőleg elkészített virág közepe köré. Készíts még takaró szirmokat, ha szükséges.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

A körömágyhosszabbítás alapjai

2009.09.20. 19:51 | Köröm Enciklopédia | 3 komment

Címkék: technika top tipek

A képért köszönet: www.cnd.com

Döntsd el, hogy sablonnal meghosszabbítod, vagy a saját köröm hosszúságát megtartva bevonod a körmöket a modellező anyaggal. Tipek felragasztását csak abban az esetben javasoljuk, ha az új körmöket jóval hosszabbra szeretnéd, mint a vendég saját körme (például rágott körmű vendégeknél).
 
A karcsú, hosszú köröm illúzióját úgy teremthetjük meg, hogy a mosolyvonalat a megfelelő helyen alakítjuk ki. Éveken keresztül az volt a trend, hogy a mosolyvonal íve a saját köröm által képzett helyen és formában került kialakításra. Tartsd szem előtt azt, hogy a vendég a lehető legtermészetesebb hatású körmök végeredményét szeretné látni. A fehér-rózsaszín kombináció ideje lejárt, a mai kor vendégei a legtermészetesebb hatást szeretnék viszontlátni a kezükön, amit a személyre szabott körömágyhosszabbító színekkel az ahhoz tervezett fehér árnyalatú körömvéggel tudjuk elérni.
 
Ahhoz, hogy tökéletes körmök illúzióját keltsük, a mosolyvonalat pont az ujjbegy végéhez helyezzük, a köröm szélei felé pedig ívesen húzzuk fel. Ezzel a módszerrel meghosszabbítható és karcsúbbá tehető a természetes körömágy. A körömágyhosszabbító árnyalat teljesen el fogja fedni a természetes köröm mosolyvonalát.
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Újra sablon, vagy tip?

2009.09.19. 15:28 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: tévhitek és igazságok

19. tévhit:

Az épített technika a legjobb a természetes köröm számára.
 
Az igazság: A körmök sablonos meghosszabbítása (építése) EGY technika. Tipes meghosszabbítás és a tip bevonása egy másik. Mindkét körömépítő technika elfogadott és működőképes.
 
 
 
 
 
A kettő közti apró különbségekhez tartozik, hogy az épített technikával készített körmök nem olyan költségesek, mint a tipes meghosszabbítások, valamint nagyobb szabadságot ad a művészi hajlamok kiélésében és a körömdeformitások által okozott problémák orvoslásában. Mivel ebben az esetben nem használunk ragasztót (ami vízérzékeny), a körmök kevésbé hajlamosak a törésekre és az anyagelválásokra.
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

A Körömkészítés titkai

2009.09.18. 09:26 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika események step by step tanuljunk üzletépítő stratégiák top tipek építs karriert

Szeretnél egy olyan továbbképzésen részt venni, ahol minden kérdésedre választ kapsz? A legelhanyagoltabb, ám legszükségesebb témákat átölelve PROFI DÍSZÍTÉSEKET varázsolhatsz vendégeid körmeire, GYORSAN, MAGABIZTOSAN, HATÉKONYAN DOLGOZHATSZ csiszológéped segítségével, valamint megtanulhatsz egy új technikát, amivel HATÁROZOTT, VERSENYSZINTŰ MOSOLYVONALAKAT készíthetsz.

 
Ez a három részes összeállítás a legszükségesebb továbbképzési témákat öleli fel, és a leggyakoribb kérdésekre adott válaszokat tartalmazza.
 

 

Egyetlen tananyaggal, és egy kis kitartással feljebb léphetsz karrieredben egy szinttel!

 

 
 
 
 
 
 
Csiszológép használata:
-         A csiszológépekkel való munka menete
-         Az egyes munkafolyamatokhoz használt fejek
-         Step by step minden munkafolyamatról
 
Mosolyvonal tréning:
-         A soha nem látott ívelt, profi mosolyvonalak titkai
-         A technika: porcelánnal és zselével
-         Tippek, trükkök, fortélyok, amikkel megzabolázhatod a mosolyvonalaidat
 
Díszítés A-tól Z-ig:
-         Több, mint 100 nagyméretű kép trendi díszítésekről
-         Minta ötletek télre, tavaszra, nyárra
-         Step by stepek
-         Különféle technikák és azok kombinálása
 
 

A Köröm Enciklopédia eBook-jai szakítanak a hagyományokkal!

 
·        A tanfolyamot bármikor elvégezheted, megismételheted: - nem vagy egy előre megszervezett időponthoz kötve
·        Képzett szakoktatók, sikeres versenyzők és szakértők írásos anyagai, tanácsai és fényképei alapján garantált az oktatás minősége
A gyakorlás a Te kezedben van: a saját anyagaiddal, időkorlátok nélkül annyiszor gyakorolhatod az újonnan elsajátított technikákat, ahányszor csak akarod
 

·       A Díszítés A-tól Z-ig,

·       a Mosolyvonal tréning

·       és a Csiszológépek használata a körömszalonban

(50 oldal, több mint 100 kép)

 
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Aranyozott ékszer körmök

2009.09.17. 15:15 | Köröm Enciklopédia | 1 komment

Címkék: technika trend step by step nekünk tetszik top tipek hogyan díszítsek?

Csillám szálak, csillám lapocskák, fém díszek

 



1. Körömágyhosszabbítás készítése          

 

 

 

 

2. Vékony alap készítése a sablonra. A még friss porcelánban (vagy nyers zselében) rögzítsd a csillám szálakat, és néhány csillám lapocskát. Csillámporral megszórhatod.
                                            

 

 

 

 

 

3. Egy pötty átlátszó porcelánba, vagy zselébe nyomva rögzítsd a fém díszeket.

 

 

 

 

 

 

 

4. Átlátszó körömépítő anyaggal vond be a körmöt, kialakítva a C ívet és a formát.
                      

 

 

 

 

 

 

5. Formára reszelés után emeld ki a csillogást és a díszeket fényzselével.


 

 

A díszeket szerezd be itt: bolthely.hu/akorom/oldal/egyeni&id=4aabec477671f_Hogyan_epitsem_be

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Mi az a körömhold?

2009.09.14. 20:40 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: tanuljunk

A körömhold (lunula)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A körömlemez kezdeténél – a hátsó bőrredő alatt, vagy az alól előbukkanva – egy fehéres színű körömterületet hívunk lunulának (vagy körömholdnak). Ez a mátrix réteg elülső végénél kezdődik, néhány körmön látható, míg másokon a hátsó bőrredő takarásában marad. A színe azért fehéres, mert a mátrix által termelt kezdetleges körömsejtek fehér színűek. A körömlemez ezen a területen még azért nem teljesen átlátszó, mert a sejtek még az ellaposodás (elszarusodás) folyamatát végzik.
 
A körömhold területe a körömlemez legvékonyabb része. A mátrix rétegnek ezen része nagyon könnyen megsérthető, vagy teljesen megrongálható, például erős reszeléssel, vagy nem körültekintően végzett manikűrözéssel.
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

3D matrica beépítése

2009.09.13. 18:36 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika step by step nekünk tetszik hogyan díszítsek?

1. Az alapréteg, vagy a francia vég megépítése. (Ne fixálj)
Porcelán köröm esetében vékony alap, vagy francia vég építése.

 

2. A matricát óvatosan válaszd le a fóliáról egy narancsfapálca, vagy bőrkaparó segítségével, és helyezd el a félkész körmön tetszés szerint.

 

 

 

 

3. Átlátszó körömépítő anyaggal alakítsd ki a köröm C ívét, mely gondoskodik a 3D hatásról, és a formázó szakaszban védi a díszeket a kireszeléstől.
 

 

 

 

 

 

4. Köttesd meg a lámpában az előírt ideig. Fixáld, és reszeld formára a körmöt.

 

 

3D hatás

 

 

További információk, képek:

 

akorom.bolthely.hu

 

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

A legjobb reklám

2009.09.13. 15:32 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: üzletépítő stratégiák építs karriert

A legjobb reklám: az elégedett vendég

Ne felejtsd el:
 
Semmi nem olyan hatékony reklám, mint ez elégedett vendég véleménye, de ami még erősebb ennél, az az elégedetlen vendég okozta kár.
 
 
Ne sajnáld a pénzt olyan berendezési tárgyakra, felszerelésekre, gépekre, szolgáltatásokra, amik a vendéged kényelmét, elégedettségét szolgálják.
 
 
Befektetéseid egy részét képezzék a folyamatos továbbképzéseid, tanfolyamaid, tanulmányid. Hogy mindig felkészült, és magabiztos lehess. Minden egyes forintod meg fog térülni, ha megfelelően alkalmazod ezt a praktikát.

 

 

 

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Hogyan építsem be? - Csillámpor

2009.09.10. 21:34 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: step by step hogyan díszítsek?

 

 

 

 

 

 

 

 

1. A csillámport keverd az általad választott színes, vagy átlátszó porcelán porba (vagy zselébe).

2. A port jól rázd össze (a zselét egy spatulával óvatosan keverd fel)

3. Tetszés szerint használd. építs, vagy díszíts az így kapott csillámporos anyaggal.

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (5/5)

Forma reszelés - a különböző körömformák titkai

2009.09.06. 11:50 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: technika top tipek

Mindegy, milyen körömformát választ a vendég. A lényeg, hogy minden egyes körmön ugyanolyan ívben végződjön a szabadszél, és a hosszak azonosak legyenek.

A különböző körömformák kialakításánál a kulcs a reszelő tartása. Az, hogy milyen szöget zár be a reszelőd a körömlemezzel – fogja eredményezni az alakját.

Ovális forma készítésénél a reszelőt tartsd kicsit bedöntve a szabadszél alá, és így dolgozz a kerekded íveken.

Szögletes körömforma esetében a reszelő legyen teljesen párhuzamos a körömmel – ne döntsd be alá, és ne is fektesd rá.

A hegyes körmök pedig a legkönnyebben úgy készíthetőek, hogy a reszelőt enyhén bedöntve a szabadszél alá, apró mozdulatokkal alakítod ki a formát.

 
Mire kell figyelni?
• A körömhossz minden ujjon azonos legyen.
• Az ívek minden körmön azonosak legyenek.
• Ovális, vagy hegyes formánál az ívek egyetlen körmöt tekintve jobbról is, balról is azonosak legyenek (tehát a köröm hegye pontosan a szabadszél közepe legyen).
• A szögletes körömforma szabadszéle tökéletesen egyenes, az oldalvonalak pedig párhuzamosak legyenek.
 
Ellenőrzés:
 
Nem elég a készítendő körmöket csupán abból a látószögből nézni, ahogy a vendég kezét általában látod munka közben. A tökéletes felületkezelést, az anyagfelhordást és a köröm alakját csak úgy ellenőrizheted, ha a végeredményt pontosan leellenőrzöd, különféle látószögekből vizsgálva a hibalehetőségeket. Nézzük, melyek ezek az ellenőrzési szempontok, és hogyan segítenek eligazodni a végeredmény kialakításában:
 
-         Felülről nézve (vagyis az a látószög, ahogy a körmöket a munka közben általában látjuk): ellenőrizhető a körmök hosszának és formájának egyformasága, valamint a mosolyvonalak íve, elhelyezése.
-         Oldalnézet (a vendég ujját jobb, illetve bal oldalra forgatva): ellenőrizhető a köröm íve, és a stresszvonal megfelelő elhelyezése.
-         Szembölnézet (szemed vonalába tartva a körmöt, mintha a szabadszél alá akarnál benézni): ellenőrizhető így a szabadszél íve és vastagsága.
-         A körmöket messzebbről nézve ellenőrizheted a formát.
-         A vendég látószögéből nézve ellenőrizhető a felület egyenletessége.
 
Tipp: mindenki féloldalasan reszel. Van, akinél ez szembetűnő, másnál szinte észre se lehet venni, de tény, hogy az egyik oldalon mindenki erősebben használja a reszelőjét, mint a másikon. Az ujjbegyek felől vizsgálva mindig ellenőrizd le, Te melyik oldalt reszelted ferdén, és korrigálj.
 
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Miért olyan kellemetlen, erős a liquid szaga?

2009.09.03. 09:50 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: tanuljunk

Kémia

 
Néhányan szagsemlegesítő vegyszereket adagolnak a liquidhez, vagy szagtalan folyadékokkal próbálnak dolgozni. Ezek a szerek azonban csak elfedik, nem megszüntetik a kellemetlen illatokat, és emellett kedvezőtlenül befolyásolják a liquid kémiai egyensúlyát.
 
A szagok egyfajta figyelmeztetésként szolgálnak arra, hogy az anyag, amiből árad irritációt okozhat. Fordítsuk a saját hasznunkra ezeket a jelzéseket, ne próbáljuk meg eltüntetni őket.
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Körömépítés A-tól Z-ig

2009.09.01. 17:44 | Köröm Enciklopédia | 2 komment

Címkék: technika trend események manikűr step by step problémamegoldások tévhitek és igazságok nekünk tetszik tanuljunk üzletépítő stratégiák top tipek építs karriert

MEGNYÍLT A Köröm Bolt!

akorom.bolthely.hu

 

 

 

 

A legnagyobb díszítőelem választék!

 

 

 

 

 

 

 

Divatos díszek, vibráló csillámok, a legújabb beépíthető elemek, fém logok (Playboy, Gucci, Dior, YS...), akrilfestékek, színes zselék széles skálán, körömépítéshez hasznlatos kellékek

 

Rendelésedet még AZNAP megkaphatod! Részletek: akorom.bolthely.hu

 

 

Színátmenet és porcelán virágok

2009.08.30. 23:26 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: step by step

Színátmenetes köröm készítése:

1. Oszd két részre a körmöt. Az aljára tegyél aranybarna csillámos porcelán borítést, felülre pedig egy réteg homokszínű glitteres árnyalatot.

2. Pont ellenkező ecsettartással, mint ahhogyan körmöt modellezel mosd össze a két színt (óvatosan húzd rá a sötétebb árnyalatot a világosabbra a szabadszél irányából a körömágy felé húzva az ecsetet).

3. Átlátszó porcelánnal építsd ki a köröm íveit, és alakját. Folytasd a körömépítést a megszokott módon.

Díszítés:

A szokásosnál kissé szárazabb, fehér anyaggombócokból formázz virágszirmokat.

Tipp: Macskanyelv ecset - ezzel könnyen formázhatod, lapogathatod a szirmokat, és félig megkötött állapotban határozott ívet vájhatsz a közepébe.

 

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (5/5)

Tip VS sablon

2009.08.28. 13:38 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: tévhitek és igazságok

18. Tévhit:

A tipes körmök ellenállóbbak, mint az épített technikával készítettek.
 
Az igazság:
 
A megfelelően megépített körmök kevésbé hajlamosak a törésekre és sérülésekre, mint a tippel készítettek. A tippel készített körömhosszabbítások elkészítésének során több hibalehetőség adódik (rossz méretválasztás,  helytelen ragasztás, nem megfelelő ragasztó, stb.), valamint a ragasztó vízérzékeny és egy gyakori töréspontja a tipes körmöknek.
 
 
Tény: Sablonos technikával a lehetőségek határtalanok, valamint természetesebb hatást és érzést keltenek viselőjüknek.

 

 

Köröm: Bertus Györgyi

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Az elvesz(t)ett vendég

2009.08.26. 22:08 | Köröm Enciklopédia | Szólj hozzá!

Címkék: üzletépítő stratégiák építs karriert

A régi, jól ismert vendégeket sok szempontból könnyebb megnyernünk magunknak, mint

azokat, akiket most látunk először. A szolgáltatásainkat már jól ismerik, ezért nem kell részletesen elmagyarázni, mit és miért csinálunk, használunk. Kicsit ismerjük is őket: könnyen el tudunk velük beszélgetni, ismerjük az életritmusukat, szokásaikat, ezért könnyebb tanácsokat is adnunk az otthoni ápolást illetően. Pontosan tudjuk, milyen hosszúságú, formájú körmöket szeretnek és körülbelül milyen gyakran kell karbantartanunk azokat. A vadonatúj vendégek esetében ezeket mind ki kell tapasztalnunk, ami időt vesz igénybe.
 
 
 
Van még valami, amit kivétel nélkül minden körmös szakember megtapasztal: a természetes szelekció. Az új vendégek jönnek, viszont egy kis százalékuk el is tűnik. Többé nem jelentkezik új időpontra, nem telefonál. Ez a jelenség általában végigkíséri az egész karrierünket.
 
 
 
Miért?
 
 
Wim (EZ-Flow) és Rudnay Krisztina, Körömhajó, 2006.
 
 
 
Az első lépés, hogy megakadályozzuk a vendégek elvesztésének felgyorsulását, ha
kiderítjük az elmaradozásuk okát.
 
 
A felderítő utad során megtapasztalhatod, hogy ahány vendég, annyi féle ezernyi ok ad magyarázatot a viselkedésükre. Némelyik azért nem kér újabb időpontokat, mert pénzügyi gondjai akadtak, esetleg sokallják a szolgáltatásaid árát. Lehet, hogy időhiány miatt képtelenek beépíteni a hirtelen felgyorsult életritmusukba a körmeik rendszeres ápolását. Mások találtak egy másik körmöst, aki folytatja a körmeik karbantartását. Lehet, hogy azért, mert az a szépségszalon, ahol ő dolgozik jobban megközelíthető a számukra, de az is elképzelhető, hogy a másik körmös munkája jobban tetszik nekik.
 
 
 
Ha úgy találod, hogy a szóban forgó vendég olyan okok miatt hagyott el téged, amin nem
tudsz segíteni, akkor el kell fogadnod a helyzetet. Viszont ha nem volt megelégedve a
szolgáltatással, vagy a munkád minőségével, akkor nemcsak hogy elveszítesz egy
potenciális vendéget, de még azokat is, akiknek ő elmeséli negatív tapasztalataidat,
kockára téve ezzel a szakmai hírnevedet mások előtt.
 
 
Vedd fel a kontaktust a régi vendégeiddel
 
Miután kiderítetted az okát, miért maradozott el a régi vendégeid, ideje felvenned vele a
kapcsolatot, hogy ismét időpontot egyeztethess vele valamely szolgáltatásodra.
Elég lehet egy tömör , baráti hangvételű e-mail vagy sms küldése, amelyben felhívod a
figyelmét egy akciós szolgáltatásra. 
Egy ilyen célzott üzenettel újra előtérbe helyezheted magad és a körömszolgáltatásokat a vendég gondolataiban. Ha esetleg tetemes teendői miatt nem volt ideje bejelentkezni hozzád, lehetséges, hogy azonnal szabad helyet néz a határidőnaplójában, amikor elmehetne hozzád.
 
 
 
A dilemma: megtartani vagy elengedni a vendégeket
 
A régi, kedves vendégek visszaszerzése nem könnyű feladat. Sokszor a körmös
szakemberen kívül álló okokból szakad meg a kapcsolat, és nem rajta múlik, hogy azt
visszaállítsa.
Ilyen esetekben viszont sose felejtsük el az örök törvényt: "egyszer fent, egyszer lent".
Az elveszített vendég által megüresedett helyet nemsokára betölti más. Egy jó barátom
- aki évtizedek óta dolgozik már a szakmában - mesélte, hogy karrierjét végigkíséri a fluktuáció: a mai napig vannak vendégei, akik nem jönnek többé, és mindig akadnak újak,
akik betöltik az üres helyeket.
 
 
Ne feledd:
• Ha minőségi munkát végzel...
• Ha odafigyelsz a vendégeidre és megpróbálod az
igényeik szerint kiszolgálni őket...
• Ha a modorod és a megjelenésed minden helyzetben
megfelelő...
...akkor számíthatsz rá, hogy sok-sok hűséges, visszajáró vendég gyarapítja majd a beírófüzetedet.
 
 
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

süti beállítások módosítása